|
A marokkói forgatáson mellé szegődött egy kóbor beduin. Ő etette, itatta, játszott vele. Aztán véget ért a „Mennyek királysága”. Csak nem a kutyának.
Orlando Bloom, miközben selymes szőrű, izgága kutyája hátát vakargatja, azzal a felhős sejtelemmel mosolyodik el, amiért a tini lányok az övével cserélték ki Leonardo DiCaprio képét:
– Régóta van veled a kutyád?
– Avilában forgattunk, ott bóklászott ez a karcsú gyönyörűség. Jobban mondva nem is bóklászott, mert először egy öreg koldus ölében gubbasztott, még meg is jegyeztem magamban, milyen megható, hogy legalább van hol laknia. Pár napra rá látom, hogy a kutyának még sincs gazdája, mert abban a ládában kotorászott elemózsiáért, amelyben a teveürüléket gyűjtik. Fogtam, hazavittem a hotelbe, lecsutakoltam, megetettem, gondolván, csak találok neki otthont, mielőtt elmegyünk Marokkóból. De a végén úgy hozzám nőtt, hogy nem volt szívem elereszteni. Megkapta az összes oltást, a papírokat, jött velem. Azóta mindenhova együtt járunk, el nem mozdulna mellőlem.
– Marokkói emlék. Mint látom, a nyakláncod is.
– A láncomon lógó medálok közt akad marokkói is, mert csupa olyat hordok, amelyet valakitől kaptam. Ez a lánc az életem testamentuma. Ha ilyen tempóban haladok, hamarosan görnyedten fogok járni az ékszerek súlyától, de a talizmánjaimat akkor se hagyom.
Orlando Bloom pici volt, mikor elváltak a szülei. Új apukája – dél-afrikai származású polgárjogi aktivista – a nevére vette, ő mégis lázadó kamasz lett. Tizenhat éves korában Canterburyből Londonba költözött, ösztöndíjjal végezte el a brit drámai akadémiát, és szinte azonnal eljátszotta Oscar Wilde-ot a vásznon. Második felkérését Peter Jacksontól kapta, A gyűrűk urának köszönheti a világhírt.
– Tizenéves korában könnyen megcsúszik egy srác egyedül Londonban.
– Én csak lófráltam a többiekkel. Diszkóztunk, csajoztunk, osztottam a szívtiprást, nekem is osztották...
– Ma már biztos bánja, aki osztotta. Ott sír a küszöbén a lesifotósokkal együtt.
– Várhatnak, hisz alig járok haza! Maximum egy-két napot töltök Angliában, mindig külföldön dolgozom.
– Még jó, hogy van e-mail.
– Tőlem lehet, mert az internet meg én két világ. Viszont a mobilom nélkül nem tudnék meglenni. Bárhol vagyok, muszáj, hogy hazaszóljak. Most vettem egy isteni, vadiúj Samsungot, azzal játszom.
– Na jó, beszéljünk egy kicsit komolyan. Jeremy Irons (Bloom partnere a Mennyek királysága című filmben) szerint még a legsikeresebb színésznek is kudarcok tűzdelik a karrierjét. Főleg, ha a hírnév túl hamar érkezik.
– Minthogy a tojáshéj még meg sem száradt a fenekemen, úgy érzem, ez a pályámnak a legelső szakasza. Máris hatalmas sikereknek voltam részese úgy, hogy a világ legjobbjaival játszottam együtt. Akiktől nagyon sokat tanultam, és folyamatosan tanulok. Nemcsak akkor kell odafigyelni, mikor dicsérnek, hanem akkor is, amikor húzzák a szájukat. De se egyik, se másik nem befolyásolhatja a művészi döntéseimet, sem azt, hogy mikor milyen szerepet vállalok. Eszembe sem jut, hogy tartok valahol. És nem tartom kizártnak, hogy pár év múlva azt fogom mondani erre vagy arra az alakításomra, ma másképp csinálnám. Az a fontos, hogy magamat ne csapjam be, és mindig a lehető legérdekesebb, legszórakoztatóbb munkákat válasszam.
– Szépen hangzik. De tojáshéj ide vagy oda, népszerűségben lekörözte Leonardo DiCapriót. Mert a nézők kegyetlenül leírják a tegnapi hőst a mai friss áru kedvéért. Mekkora árat hajlandó fizetni a népszerűségért?
– Kezdem azzal, hogy mikor elvégeztem a főiskolát, én csak színész akartam lenni. Foglalkoztatott színész. Egy kis Shakespeare, egy kis tévé... A hírnév eszembe sem jutott. Túl távolinak és megfoghatatlannak tűnt. Aztán gyors egymásutánban jött a Karib-tenger kalózai és A gyűrűk ura, és azon kaptam magam, hogy minden bokorból teleobjektívekkel kattogtatnak rám. Én erre nem készültem, nem is akartam, és nem ezen az alapon válogatok. De így alakult, és már foglalkoztat, hogy olyasmit csináljak, ami maradandó. Tisztában vagyok vele, a közönség mindig új arcokat követel. Az is világos, hogy a tizenöt percnyi hírnév, hip-hop, elillan. De ez az élet rendje. Minden generáció a saját álmait és reményeit kergeti, s ehhez új hősöket kreál magának. Abban bízom, hogy mire megunnak, rendelkezem elegendő rutinnal.
– Felnőtt bölcsesség egy huszonéves szájából. Mintha keleti filozófián nevelkedett volna.
– Nem lőtt mellé. A buddhizmus mindig érdekelt. Az egyik gyerekkori barátommal sokat beszélgettünk róla, meg sokat olvastam is, hogy ez adja meg az igazi belső békét. Segít, hogy az ember felvértezze magát a környezetéből áradó kellemetlen véletlenekkel szemben, és sértetlenül menjen tovább.
– Azért használta a sértetlen kifejezést, mert tört már a bordája, az orra, mindkét lába, sőt a háta is?
– A balesetek mindig katartikusak. Ráébresztik az embert, milyen törékeny az élet. Olyankor mindenféle eszedbe jut, és csak arra vágysz, hogy megbékélj magaddal, és minden akadályt simán vegyél.
– Az ön által alakított, a Mennyek királyságának főszereplője azt vallja: milyen férfi az, aki nem teszi jobbá a világot. Erről mi a véleménye?
– Nemes gondolat, de én inkább amellett vagyok, hogy az ember azokhoz legyen jó, akik körülveszik. Mert ha boldoggá tudod tenni a társadat és a barátaidat, te is boldogabb leszel.
– Bizony, a belső harmónia egyik kulcsa a megfelelő társ. Tudom, nem szívesen beszél korábbi barátnőjéről (Kate Bosworth – a szerk.), de arról talán igen, hogy mit vár a szerelemtől.
– Ha egy lány nem öntelt, de biztos magában, ha nem görcsöl a dolgokon, és van humora, ha szeret élni, vagy fogalmazzak úgy, hogy nem hajol el a kihívások elől, akkor az az én csajom.
– És legalább olyan jó modora legyen, mint önnek.
– Ezt csak a nagyinak köszönhetem. Ő verte belém. Persze nem a szó szoros értelmében.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
